RSS

2017. december 28.

Adventi morzsák




Talán a tavaszias időjárásnak köszönhető, hogy idén nem magától érkezett el az adventi érzés, hanem egy kicsit tenni kellett érte. Szorgalmasan dekoráltuk a házat, előkerültek a régi kedvencek és hiába fogadtam, meg, hogy új dísz, dekoráció nem kell, persze nem lehetett ellenállni és mégis lett.

A karácsonyi dekoráció

December elsején a fenyő girlandokkal körbetekertük a lépcsőkorlátot és a lányok ágyát. Már ettől nagyon ünnepivé vált a ház de a koronát azért mégiscsak a kandalló díszítése és a ház kivilágítása tette fel. Ez utóbbit idén Zoltán az életét kockáztatva a tetőn egyensúlyozva tett ki a homlokzatra én meg leellenőriztem, hogy véletlenül se legyen giccses. A családunkat jelképező hóembercsalád mindig ott figyel egy kiemelt helyen és a 3 angyalka is, amik ráadásul méretarányosak, hiszen most a tornasor úgy fest nálunk, hogy Hanna a legmagasabb, utána jön Noémi majd egy kicsivel lemaradva Eszter.





Adventi koszorút a lányok Zoltán társaságában készítettek, méghozzá a Cinkotai Tájházban egy karácsonyi kézműves program keretében. Egyet anyukámnak ajándékoztunk, egy az étkezőasztal közepére került, egy pedig a nappaliba.


Az adventi naptár

Az adventi naptárakkal is elkészültem időben de sokszor voltam bizonytalan a készítés közben. Mostanra már mindenféle boltban árulnak kész és egész ötletes, igényes naptárakat és egyszer kétszer erősen vissza kellett fognom magamat, hogy ne csábuljak el és maradjak a saját készítésű verziónál. Noémi valami elegánsat szeretett volna, Eszternek csak az volt a kérése, hogy ne legyen megszámozva, Hanna pedig ragaszkodott a tavalyi verzióhoz, ami első hallásra jó ötletnek tűnt, ám bebizonyosodott, hogy nem való feledékeny szülőknek manóknak, mert csak a legmegbízhatóbbak nem felejtik el mindig előző este a csipeszbe tenni az ajándékot, az olyanok, mint amilyen én vagyok, sajnos hajlamosak hibázni..



Anyukámnak tasakokat hajtogattam arany papírból és ezeket töltöttem meg kis édességekkel és direkt tettem bele olyanokat, amik a retro kategóriába tartoznak, hogy ezzel is egy kicsit a gyerekkoromat, a régi szép időket felidézzem.
A lányokéba is mindenféle apró édesség, írószer és csajos dolog került. A legnagyobb problémám az volt, hogy a hengerek és tasakok befogadóképessége eléggé limitált volt, így sokszor csak egy cédulát rejtett a doboz, amire ráírtam, hogy "Nem fért bele, kérd anyától! "Hát igen. A rohanós reggelekbe néha még ezt is be kellett szorítani de senki nem bánta persze.





December 5-én a Mikulásra hangolódva összedobtam egy rénszarvasos uzsonnászacskót, hogy abban vigyék a lányok a tízóraijukat. Nagy sikere volt, én meg arra gondoltam, hogy kár, hogy kicsit kevesebb időm van ilyenekre. Az ünnepek idején azért nagyon igyekszem. Hétköznaponként pedig azért még mindig teszek a tízórais dobozukba a Kis Fülesből kivágott vicceket.


A Mikulás

A cipők a kandalló elé kerültek december 5-én este egy nagy pohár forralt bor és néhány szem süti kíséretében. Szeretem, hogy partnerek a mesében, a csodavárásban és a furfangos kérdéseikre adott válaszaimon mosolyognak.
Reggel aztán nagy az öröm, hangosan trappolnak le a lépcsőn és kuporodnak le a kis meglepetésekhez pihe-puha meleg köntöseikben és én nem sürgetem őket mert azt se bánjuk ha emiatt aztán aznap az utolsó pillanatban esnek be a suliba.





A Luca napi búza



December 13-án Luca napi búzát ültettünk, szigorúan 3 cserépbe és szigorúan megjelölve melyik kié, hogy aztán karácsonykor megnézzük kinek a búzája hálálta meg a legjobban a gondoskodást. Döntetlent hirdettem ki, főleg, hogy a 2. nap után már csak én locsolgattam, becézgettem a zöld szálakat, amelyek egyébként dekorációnak sem utolsóak és tényleg jól mutatnak az ablakpárkányban.



Adventi programok

Stílusosan, a MÁV Nosztalgia járatával utaztunk Bécsbe az adventi vásárba többedmagunkkal. Velünk tartottak a kollégáim és azoknak családtagjai is de persze nem voltak kötelező programok. Mi a Maria Terezia téri vásárban ittuk meg az első forralt bort, forró csokit és puncsot, majd melegedés gyanánt meg azért is mert sok szépet hallottunk róla, bementünk a Természettudományi Múzeumba. Azon kívül, hogy az épület önmaga is bámulatosan szép, a kiállítás is elég impozáns, főleg a mozgó dinoszauruszok de aminek nagyon örültünk az az hogy teljes valójában és parányi életnagyságában láthattuk a Willendorfi Vénuszt, amit (ha valaki nem tudná) ott őriznek.
Innen aztán a Városháza előtti vásárba jutottunk el ahol viszont kényelmetlenül és idegesítően sokan voltak. Mindenki kapott valami kis vásárfiát és a mi ízlésünktől távol eső bécsi üveggömbök közül próbáltunk olyat találni, ami szépnek mondható és ami a fő helyet kaphatná meg majd a karácsonyfánkon. Elég nehezen, de találtunk. Kipirult arccal ültünk villamosra, majd metróra, (úgyis az az elvünk, hogy ha külföldön vagy, mindig próbáld ki a tömegközlekedést) ,hogy időben visszaérjünk a különvonatra, ahol a hangulatos étkezőkocsiban stílszerűen bécsi szeletet vacsoráztunk.









Leteszteltünk pár korcsolyapályát de a konklúzió az volt, hogy a Városligeti Műjégpályánál vagy a Naplás tó (tiltott) jegénél egyszerűen nincs jobb. No még talán a Csepeli jégfolyosó különleges csak az elég messze van. A többinek a jegetúlságosan érdes, viszont a melegedő/öltöző rész nagyon színvonalas, mintha arra nagyobb hangsúlyt fektettek volna, mint magára a jégre. Azért jó volt.


Az adventre idén egy Makám koncerten hangolódtunk Piroska barátnőmmel és mivel a terézvárosi templom adott helyszínt az eseménynek nem volt nehéz a karácsony eredeti üzenetére gondolnunk közben.

És persze jó volt itthon kuckózni, karácsonyi filmeket nézni, amihez összeállítottam egy jó kis listát, hogy könnyebb (vagyis éppen, hogy nehezebb) legyen választani.
Kiderült, hogy Noémi remekül sakkozik és még élvezi is, így Zoltánnak lett egy méltó sakkpartnere. A lányok sokat rabló römiztek vagy éppen nyomkodták a telefonjaikat és élvezték, hogy kevésbé korlátozzuk őket.


A karácsonyfa

A karácsonyfa designért idén is Hanna felelt. Azt mondta idén az ezüst-piros gömbökkel díszített fa a trend úgyhogy ha lehet ilyen legyen a még mindig plafonig érő fánk. 23-án aztán nagy nyugalomban mentem fel a padlásra, hogy előkeressem a díszeket amikor azzal szembesültem, hogy nekünk speciel piros és ezüst nincs. Vagy van de reménytelen megtalálnom, vagy esetleg elajándékoztam, kölcsönadtam, mindenesetre nincs. Minden hízelgésünket és női bájunkat be kellett vetnünk Zoltánnál, hogy egy nappal karácsony előtt elvigyen bennünket egy bevásárlóközpontba, ahová ilyenkor persze normális ember biztosan nem megy, mert nekünk ezüst és piros díszek kellenek. Végül persze lett és nagyon hatékonyan, ráadásul akciósan. :-) Még aznap este feldíszítettük a fát és megállapítottuk, hogy érdemes volt Hannára hallgatnunk, ráadásul a bécsi gömb is jól mutatott a fő ágon.



A karácsony

Délelőtt Zoltán moziba ment a lányokkal, hogy megnézzék a nagyon sírós Igazi csoda című filmet amíg én az ebéd előkészületeivel foglalatoskodtam. Nem szoktam zokon venni, hogy én kimaradok ilyenkor a "buliból", mert bevallom sokkal hatékonyabb vagyok ha egyedül teríthetek, főzhetek és a meglepetés is nagyobb a hazaérkezőknek. Most is tobozból készítettem ültetőkártyákat és volt menü tábla is az asztalon, ahogyan a valamelyik étteremből származó FOGLALT kártyát is kitettem, mert azon mindig mosolyognak. Mire hazaért a csapat anyukám is ott volt nálunk, hogy közösen ebédeljünk és hogy megint bezsebeljem tőle a dicséreteket, hogy lám-lám rendes gazdasszony lett belőlem.
Az ajándékozással megvárjuk, hogy besötétedjen és ez ellen már nem ágálnak a kislányok se. Valahogy más a hangulata ilyenkor az ünneplésnek, a csillagszóró és a kandalló lángja no meg a karácsonyfaégők is hangsúlyosabban látszódnak,meghittebb és varázslatosabb minden.

Mindenki megtalálta azt az ajándékot, amire vágyott. Noémi például annyira örült a négykerekű retro görkorcsolyának, hogy amikor hazaér, papucs helyett azt veszi fel és azzal közlekedik előre és hátra, közben pedig újabb flikfangokat gyakorol ki amin mi csak ámulunk bámulunk.









Ezem-iszom

Nem vittem túlzásba a sütést, főzést így nem is fáradtam bele. 25-én azért hálás voltam, hogy az ebédet helyettem a Gundel szakácsai készítették el. Szeretjük a Gundel karácsonyi hangulatát és mielőtt felhördülne valaki, hogy micsoda luxus, elárulom, hogy a brunch árazása egyáltalán nem túlzó sőt olcsóbban megúszhatja egy család az ebédet, mintha egy trendi (vagy annak hitt) vagy mostanában felkapott étteremben ennének, innának. Tényleg.
És mivel tudtam, hogy Szilveszterkor egyik lányunk se koccint majd velünk kölyökpezsgővel,mert a kis barátnőiket választották helyettünk, itt ejtettem meg az emlékbefőttünk ünnepélyes kibontását. Egy éven át lehetett kis cetlikre felírni azt az eseményt, történést ami valami miatt emlékezetes volt a család bármelyik tagjának és hát be kellett látnom, hogy megint nem sikerült elég nagy üveget választanom erre a célra, bár kétségtelenül csinos kis darab volt. Szóval a desszertnél kézről kézre adtuk egymásnak az üveget,amiből mindenki kivehetett egy emléket és felolvashatta a többieknek. Jó volt újra rágondolni és sokszor hangzott el a "Tényleg! De jó volt!" felkiáltás is közben.








26-án bátyámékhoz voltunk hivatalosak ebédre és én mindig várom ezeket a találkozásokat, mert biztosan sokat nevetünk és a lányok is nagyon szeretnek az unokatestvérükkel találkozni, hogy ne csak a különleges video csatornáján keresztül láthassák, hanem élőben is. (Nórinak "Unfancy Channel" néven van egy Youtube csatornája de vigyázat, a téma nem mindenkinek való csak az akit érdekel a környezettudatosság és elutasítja a túlzott fogyasztást ja és az sem árt ha szimpatizál a vegán életmóddal. A címe sokat elárul. Nem hétköznapi, ahogyan ő se az. Nem áll be a cicababák közé az biztos és én nagyon büszke vagyok rá, hogy ő a keresztlányom.


Hát így telt az idei advent, a karácsony és a szünet.

Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/








2017. december 20.

Meseautó






Annyi de annyi szép emlékem fűződik hozzá. Benne nőttek fel a gyerekek.

Emlékszem, amikor vittem Hannát bölcsibe és közben énekeltük a "Hová mész te kiscsibe sallalalalla, megyek a csibe bölcsibe" kezdetű dalt.
Belefért a két babaülés, sőt a kettő közé még Hanna is. Az ikerbabakocsi viszont nem...
Mindenki tudta, hogy az autó nem indul el addig amíg nincs mindenki bekötve.
Szerettem a színét is. Ezüst. Hálás szín, mert nem követelte gyakran, hogy mossuk le. Soha semmi komoly baja nem volt. Néha ablaktörlő gumit kellett cserélni. Az egyetlen luxus a légkondicionáló volt benne. Annak idején választanom kellett, hogy szervó kormány vagy ez. Jól döntöttem.
A szervókormány nem hiányzott, anélkül is nagyon ügyesen be tudok állni icipici parkolóhelyre is de a légkondi hiányát nyáron nagyon megszenvedtük volna azt hiszem.

Nagyon nagy távolságokat nem tettem vele, arra mindig ott volt a családi autó.
Nagybörzsöny, Eger lankáin is vígan ment. Aztán a hátsó sor már szűkös lett a 3 gyereknek. Hanna elölre ült, ő a rangidős, őt illette a hely.
Jó időben szívesen lemosták a lányok a kertben. Szerették csinosítgati és a morzsákat is gyakran kellett összeporszívózni benne.

A piciny csomagtartó azért elnyelte Hanna, Eszter és Noémi iskolatáskáját, tornazsákját. És mindig ott volt valami aktuális szépség, amit a gyerekek készítettek. Meg illatosító is, de semmiképpen nem a visszapillantón lógva. Jaj nem.
Vígan ment nagy melegben és farkasordító hidegben is. Soha nem ment neki durván senkinek és semminek. Mindig talált parkolóhelyet.
A hirdetést úgy adtam fel, mintha egy kissé megöregedett szépségkirálynőről beszélnék. Mert valaha tényleg az volt. 2000-ben az év autójának választották de még mindig szép, formás, teljesen vállalható. Apróbb ráncok, karcok persze kerültek rá, no de ez az élet rendje. A kondija viszont teljesen rendben van azóta is. Kívül belül nőies autó, mindig ez a szó jutott eszembe róla.





Vajon ki vezeti most? Ki lett az új gazdája? Megbecsüli, szereti?
Amikor elvitték tőlem és feltették a trailerre, megkönnyeztem. A családom azt hitte csak viccelek, pedig tényleg sírtam. Mert eszembe jutott milyen sokszor megkönnyítette az életemet, hogy nélküle mennyivel kevesebb helyre juthattam volna el és oda is csak körülményesen. Mert megbízható társ volt a mindennapokban, ráadásul több, mint 10 évig. Hát persze, hogy megsirattam.

A fejemben viszont már összeállt a kép, hogy milyen lesz az új. Láttam magam előtt a különleges színét, a tiszta, nett belsejét, az extrákat. Kaptunk megbízható segítséget, ami megnyugtató volt a sok csalódás után. Kellett hozzá egy hozzáértő, felkészült, tárgyalóképes férfi (ez volt Zoltán) , aki azonnal átlátott a szitán, akit nem lehetett átvágni. Kellett hozzá szakember (ez pedig a bátáym) , aki tudta hol és hogyan kell alaposan átnézni. És amikor ők is rábólintottak, hogy igen ez rendben van, akkor kezdtem elhinni, hogy csodák igenis vannak, mert különben hogyan történhetett volna meg, hogy most itt áll a kertben az az autó amiről álmodtam. Pontosan olyan, pont! És mivel nő vagyok, a színével kezdem, mert lagúna kék, valami gyönyörűség. Van benne tolatóradar, bár az nekem tényleg nem kellett eddig de biztosan könnyű lesz megszokni. Belül illatos és egy darabig biztosan nem engedem, hogy kiflit egyenek benne a gyerekek.


Szóval ő az új családtag, ami remélem legalább annyi szép élményt ad és legalább olyan hasznos segítőtársam lesz a mindennapokban, mint amilyen az előző kis kocsim volt. És nem tudom, hogy a csodának vagy valami feljebbvalónak köszönhetem, hogy egyszercsak megtaláltuk ezt az autót de egy kicsit azt is hiszem, hogy apukám (aki nagyon szerette az autókat és szeretett vezetni is) küldte nekem.


Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



2017. november 12.

Őszi szépek





Idén nyáron történt, hogy a káprázatosan hangulatos Kotor egyik ajándékboltjának kirakatában egy doboz 36-os Kodak filmtekercset vettünk észre. Elkezdtünk beszélgetni Zoltánnal arról, hogy ki használ még ilyet amikor ma már a digitális fényképezőgép is lassan kimegy a divatból, hiszen átvette a helyüket a hiper szuper okostelefonok. Aztán a lányokat is megkérdeztük, hogy tudják -e mi az a sárga doboz és azóta is a válaszukon nevetünk, mert akkor Noémi azt mondta, hogy szerinte valameilyen vitamin, Eszter pedig a számból kiindulva azt, hogy 36 gigabite. Hát igen. Ezek a mai gyerekek már nemcsak a kazettát, bakelitlemezt nem ismerik fel, hanem a valaha ikonikus jelentéssel bíró Kodak filmdobozt se.
Eszembe jutott, hogy mennyi befűzős filmet vásároltam párizsi életünkben, mert minden pillanatát meg szerettem volna örökíteni és mennyit költöttem aztán előhívásra majd fényképalbumra.

Ezt csak amolyan bevezetőnek szántam, mert igazából arról akartam írni, hogy milyen jó, hogy a sok elrontott, soha elő nem hívott vagy felesleges képek mellett azért évről évre akad olyan, ami profi és ennek az az oka, hogy a blogíráson kívül még családi fotósunkhoz Péterhez vagyok hűséges, akit (ha jól számolom) 8. éve kérem meg, hogy hol műtermi, hol szabadtéri képeket készítsen a lányokról, hiszen olyan gyorsan nőnek. Írtam már korábban arról, hogy gyerekkoromban a szüleim nem sajnálták az időt és a pénzt se, hogy időnként műtermi fotózásra vigyenek. Én nagyon élveztem, bátyám már kevésbé ha jól emlékszem. Szerencsére a lányaim nem bánják, sőt kifejezetten izgatottak lesznek ha az 1point4 fotószalonba megyünk. Születtek már nyári képek, kedvenc játékokat ölelősek, hangszeresek, karácsonyfás, sőt pizsamás képek a lányokról. Mindig az aktuális kedvenchez igazodva vittem magammal a kis bőröndömet, amibe egy-két (na jó három) váltás ruha és egyéb kellékeket tömtem be, hogy aztán azokkal kapja le őket Péter. Hűségünk oka nemcsak az, hogy családi fotósunk kitűnően ért a gyerekek nyelvén, hanem az is, hogy soha nem szállt el az árakkal, valóban családbarát ezen a téren is.



A szabadtéri fotózásnak más a hangulata és mivel abban régen volt részünk, most újra esedékessé vált egy friss sorozat, főleg azért , mert az a régi a Városligetben nagyon jól sikerült. A Római partra beszéltünk meg találkozót, ahol a természetes díszlet, a pompás színekben játszó fák (amíg ki nem vágják őket) és a Duna, ideális feltételei voltak egy megszokott, laza hangulatú fotózáshoz. És bár többen sétálgattak a parton, mint a Váci utcában, a lányok profin, fesztelenül állatak, pontosabban pózoltak a fényképezőgép előtt, hiszen Pétert régóta ismerik. Nálunk az sem ritka, hogy nevetésbe csap át a fényképezkedés.
Azért ide is hoztam magammal kabát és sapka variációkat. Kellék most nem kellett, mert csak elterelte volna a figyelmet a valódi szépségről, a természetességről. Mondjuk Péter megszokta, hogy ötletekkel felszerelkezve érkezünk és valóban így van. Ha látok valami jópofa ötletet mondjuk a Pinteresen, akkor azt felírom, megjegyzem, Péter pedig a nemlétező bajsza alatt csak mosolyog és megpróbálja a lehetetlent (is).

Ebből a sorozatból is lettek kedvencek, amelyek aztán képkeretbe kerülnek. Szerintem legközelebb egy téli, korcsolyázós fényképezésre kérem meg. Addig is azon gondolkodom, hogy kit lephetnék meg karácsonyra egy 1point4 fotózásra szóló ajándékutalvánnyal, kire férne rá, hogy a családi mosolyalbumukat felfrissítsék.




Lábnyomok a facebookon is, itt:









2017. október 21.

A három slime




Korán reggel, nyitáskor a papírboltban.

- Jó reggelt!Mit adhatok?
- Jó reggelt! Átlátszó ragasztót szeretnék.
- Melyiket? Két fajta van.
- Háát. Nem is tudom. Talán a Nebuló. Az a helyzet, hogy nem ragasztáshoz kell...
Már éppen szerettem volna megkérdezni, hogy nem ismeri- e a legújabb őrületet, amikor megelőzött.
-Slime-hoz lesz?
Megkönnyebbülve válaszoltam, hogy igen és valahogy az volt a gyanúm, hogy mostanában sok ragasztó fogy abban a kis boltban. Megbeszéltük, hogy igen, most mindenki ezt keresi, nem győzik utánrendelni és van olyan anyuka, aki egész dobozzal visz, merthogy ő már árusítja is a kész trutyit...
Mosolyogva és pár tubus ragasztóval gazdagabban léptem ki a boltocskából és arra gondoltam, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy megint én legyek a világ legjobb anyukája a lányok szerint.

Igen, minket is elért a slime őrület. Pontosabban Hanna az, aki már hónapokkal ezelőtt hol a samponból, hol az apja borotvahabjából, hol a keményítőből, hol a mosóporból, hol a testápoló krémből, hol a kézkrémemből, hol a hajhabomból nyúlt le tetemes mennyiségeket, hogy azokat összekeverve egy nyúlós, cuppogós masszát a slime-ot gyártsa le.

Nem tetszett, és kértem, hogy ne pazarolja ilyen hülyeségekre a dolgainkat. Aztán a kicsiket is elérte a láz. Mindenféle videókat, recepteket nézegettek és láttam rajtuk, hogy nagyon szeretnének ők is saját slime-ot.
Pár napja megadtam magam. Azt mondtam nekik, hogy a hosszú hétvégén mind a hárman gyárthatnak egyet de csak előre egyeztetett alapanyagokból, mennyiségekből. Igen, szigorú voltam. Például nem járultam hozzá, hogy a lakásban dolgozzanak,a teraszra kellett menniük az összes kellékkel. Még szerencse, hogy szép idő volt. Abban egyetértettünk, hogy veszélyes anyaggal nem dolgozhatnak, például egy elég népszerű boraxos változat szóba se jöhetett, mert megbízható forrásból hallottuk, hogy bőrirritációt sőt súlyosabb esetben égést okozhat.

A teraszon aztán nagy egyetértésben (már ezért megérte) kotyvasztottak és később büszkén mutatták meg a kész trutyit. Nem tudom milyen jelzővel lehet ellátni ezt a gyúrmát és főleg, hogy mire jó, de tény, hogy vicces és a maga nemében még szép is lett mindegyik. Meg persze illatos.
Íme a recept:

Hanna haladókak való slime-jához fel kellett áldoznom:
1 kupaknyi Persil folyékony mosószert
1 evőkanál keményítőt
3-4 nyomásnyi habos folyékony szappant
1 kiskanányi akril festéket
1 tubus (60g) Nebulo folyékony ragasztót
1 nyomás kézkrémet vagy testápolót
szétszakadt láncom gyöngyszemeit





Ennek a slime-nak a fantázianeve (merthogy van az is) : Melted pumkin, crunchy fluffy slime

Noémi slime-jához adtam:
fél tubus folyékony ragasztót
1 kiskanál arany akril festéket
1 kupak Persil folyékony mosószert
2 ek hajhab
pici csillámpor

Hivatalos neve: Gold fishbowl clear slime




Eszti slime-ja pedig
fél tubus folyékony ragasztóból
1 kupak folyékony mosószerből
másfél evőkanálnyi hajhabból (borotvahab is jó)
1 kisakanálnyi zöld/piros akrilfestékből állt össze.

Neve: Clear fluffy slime




És mindegyik remekül sikerült, cuppog, nyúlik, szakad, csillog és szerintem nyugtat is ám a slime-ok ettől függetlenül vagy pont ezért ki vannak tiltva a lakásból. (fogadásokat lehet kötni, hogy meddig)

Mindig van valami őrület. Fidget spinner, peonza, gyurmalin, rainbow gumik most meg ez. Állok elébe a következőnek. Előtte azért biztos kéretem magam, mert úgy látom annál nagyobb az öröm.

Lábnyomok a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts





2017. október 10.

11





Szeptember 11-én 11 éves lett Eszter és Noémi. Igazi ikres szülinapban volt részük, olyanban, amire mint mindig, most is pontosan egy évet készültek velem együtt. Például nagyon hamar eldöntötték, hogy "ittalvós" bulit szeretnének sok játékkal és a szokásos elemekkel, mint pl. Ki tud többet az ikrekről totó, szembekötős ajándékosztás és szépséges torta. Ez utóbbiról egy home-cukrász anyuka gondoskodott, aki azon kívül, hogy bármilyen torta kívánságot teljesít, mesterien, finoman elkészít ráadásul a közelben lakik.

Az iskolakezdéshez közeli szülinapjukat most nehezítő körülménynek érezték, ugyanis a lányok most lettek kis-gimnazisták, ami azt jelenti, hogy az eddig megszokott osztályközösséget ketté bontották és az osztályokhoz új gyerekek kerültek, akikről egy hét alatt kellett eldönteniük, hogy szívesen látnák a bulin vagy még nem. Némi könnyebbséget jelentett, hogy egyáltalán nem hosszas gondolkodás után tavaly úgy döntöttünk, hogy Eszter és Noémi ötödiktől is egy osztályban folytatja remélhetőleg egészen az érettségiig a tanulmányaikat abban az iskolában, ahol elsőtől kezdve úgy érezzük a legjobb helyen vannak.

Idén hétfőre esett a nagy nap és bár én nem tartottam jó ötletnek, hogy máris egy napot hiányozzanak a suliból, Zoltán egy kis húza-vona után meggyőzött arról, hogy semmi hátrányuk nem származik abból ha suli helyett az ausztriai Family parkba mennek vele egy teljes napra. Azért korán reggel az aktuális kedvenc tortájuk várta, a tejszínes, puddingos, meggyes torta, így tele hassal indultak az egész napos vidámparkozásra.



A nagy csajos ittalvós bulit egy héttel később tartottuk. Előtte meghívókat írtunk, programot terveztünk én pedig megpróbáltam innen-onnan beszerezni pár felfújhatós vendégágyat, mert pont 11 kislány kényelméről kellett gondoskodnom. A menüt közösen terveztük meg, előre felmérve az igényeket. A bolognai spagettire szavazott a többség, szóval nem nehezítették meg a dolgom. Természetesen az elmaradhatatlan szendvics kígyók is az asztalon sorakoztak, kétféle változatban, hogy a játék hevében abból csipegessenek a kis vendégek ha éppen ráérnek enni.



A tortának nagy sikere volt és tényleg kifejezte, hogy bár Eszter és Noémi ikrek, nagyon is különbözőek. Ha ez nem lett volna elég egyértelmű valakinek, akkor a tortázás után kitöltött 11 kérdés a 11 éves Eszterről és Noémiről című teszt mindenképpen meggyőzte őket.






Minden kislány eljött így teljes létszámmal bonyolíthatta le Hanna az 1 perc és nyerj játékokat a kertben lévő pingpongasztalnál, pont, mint egy ifi. Később a teraszon beiktattuk a -még ebben a korban is élvezetes- gipszfestést, aminek nagy sikere volt majd hatalmas csocsó versenyeket rendeztünk. Készítettünk fűfej emberkét fél pár nylon zoknikból, mert ezt szántuk a vendégség végére amolyan búcsú ajándéknak. Azóta már mindegyiknek kinőtt a haja és remélem ha ránéznek a kis vendégek, eszükbe jut ez a két vidám nap.



Estefelé aztán a nagy nappaliban egymás mellé fektettük a matracokat, mindenki bevackolta magát és egészen éjfélig susmusoltak, vihogtak, pusmogtak, taccsoltak, mígnem erélyesebb hangon csendre intettem őket, merthogy másnap még egy extra program várta őket, amihez nem árt ha a gyerekek frissek de legalábbis gondolkodni képesek legyenek.

Reggelire goffrit sütöttünk, nem számoltam mennyit de folyamatosan az járt a fejemben, hogy szegény dédanyám hogy tudott gondoskodni 8 gyerekről és vajon hogy csinálják azok, akiknek 10 is van otthon. Persze tudom, hogy nem egyidős gyerekek vannak ilyen nagy-nagy családban de akkor is. A decibel, a zsizsgés ugyanolyan lehetett, mint nálunk ezalatt a 2 nap alatt. Mit mondjak? Kellemesen elfáradtam de olyan nagyon boldogok volt Eszti és Noncsi, hogy ilyen klassz szülinapjuk kerekedett, hogy cseppet se bántam.


A szülinapra a koronát a Merész Vegyész nevű gondolkodószoba tette fel. Azért nem hívom szabadulószobának, mert itt nem kiszabadulni kell, hanem egy vegyületet kell összeállítani ami aztán a végén nagyon látványos eleggyé változik. Nem árulok el többet róla, csak annyit, hogy a technikai megoldások nagy része bátyámnak köszönhető. Ide mentünk el két részletben a lányokkal, mert ugye egyszerre nem fértünk volna el.

Otthon aztán a két nagyon elégedett 11 évesemmel leeresztettük a matracokat, megettük a morzsákat és megállapítottuk, hogy igen vidámra kerekedett ez a szülinap is. És már furcsa őket kicsiknek hívni, mert nemcsak alkatilag nem kicsik már hanem viselkedésben se. Hirtelen lettek kiskamasz lányok annak minden szépségével és nehézségével együtt. De továbbra is nagyon érdeklődő és tájékozott gyerekek és továbbra is nagyon mások. Időnként hajba kapnak valami butaságon de aztán látom, hogy újra jó tesók. Kimondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak, hogy 11 éve Hanna mellé ikerbabákat kaptam és még mindig, igen, még mindig elég gyakran elmélázom azon, hogy vajon miért pont velem esett meg ez A CSODA.


Lábnyomok a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts