Akárhogyis vesszük az állatkerti séták kimerítőek tudnak lenni szülő és gyerek számára egyaránt. A sok gyaloglás, a rengeteg látnivaló, az izgalom, a levegő mind közrejátszik abban, hogy a végén már csak vonszolni tudjuk magunkat a gibbonokig, mert azt még nem láttuk és hogy nézne már ki, hogy kihagyunk egyetlen állatfajt is a gyűjteményből ha már egyszer összeszedtük magunkat, eljöttünk és kifizettük a belépők árát. A Budapesti Állatkertben dícséretes, hogy vannak kiskocsik vagy nevezzük szekérnek, amibe bele lehet ültetni a gyerekeket az összes járulékos cuccal együtt és amelyet legtöbbször apukák húznak maguk után, mert ezzel megelőzhető hogy a gyerek idő előtt elfáradjon és nyűgösködni kezdjen. Ezek a szekerek "first come first serve" azaz aki kapja marja elven működnek és legtöbbször hamar elfogynak... De most nem a Budapesti Állatkertről akartam írni, hanem egy attól sokkal távolabbiról, nevezetesen a Nyíregyházi Sóstó Állatparkról , amiről ódákat zengett mindenki aki már járt ott és az utóbbi időben óriásplakátokon is hirdeti magát, kissé pimasz módon pont a Budapest Zoo mellett. Miért is ne? Most, hogy már nyílegyenes autópálya út vezet Szabolcs-Szatmár Bereg megye székhelyére, könnyebben szánja rá magát az ember az autóútra is.



Belekóstoltonk abba, milyen jó is az ha az állatkertből fáradtan kisétálva az ember nem a hazamenés elé néz, hanem puha párnák várnak rá,- úgy érzem eztán már csak így szeretném. Tudtuk, hogy a Nyíregyházi Állatkert területén, a struccok közvetlen közelében áll a Dzsungel Hotel, ami arról híres, hogy nyáron gyakorlatilag lehetetlen szállást foglalni főleg az utolsó pillanatban. Persze mi is elutasító választ kaptunk, ám Zoltán nem hagyta annyiban a dolgot és csodák csodájára mégis akadt két szoba. Egy nekünk, egy pedig Piroska barátnőmnek és fiának Daninak. Hogy mi Zoltán módszere azt nem tudom, gyanítom köze van ahhoz, hogy meglehetősen jól csűri csavarja a szavakat vagy csak nem az a fajta, aki hagyja magát könnyen lerázni. A Dzsungel Hotel valaha ifjúsági szállásként üzemelt, most is inkább úgy néz ki kívülről, mint egy szocreál művelődési ház, de nem baj, hiszen nem ez adja a hely különlegességét, sokkal inkább a külön bejárat az állatkertbe, ráadásul ingyen, hiszen a szállást igénybe vevőknek a belépőjegy ajándék. A legjobban mégis azt vártuk, hogy kakaskukorékolás és madárcsicsergés helyett másnap majd oroszlánbőgésre ébredünk.



A három csillagos hotel belül azért igyekszk dzsungeles lenni. Van sok pálmafa, nádbútor, afrikai dísztárgy, állatokat ábrázoló fotó és preparált állatbőr a hallban. Az állatbőrökön először megrökönyödtünk, de csak addig míg ki nem derült egy kis szövegből, hogy mind a zsiráf, mind az oroszlán valaha az állatkert lakója volt, ám egyikük a vemhesség alatt, másikuk pedig egy szerencsétlen baleset következtében elpusztult, így bőrük most a szálloda társalgóját "díszítik". Egyébként pedig maximális tisztaság, szafaris függöny jellemezte a szobákat, amelyben remekül aludtunk mindannyian, mert bizony látnivaló bőven akadt a kertben.








A Tarzan ösvényen többször is végigsétáltunk, mert tényleg felemelő látvány a hídról nézni a zsiráfot, zebrát és a pelikánt. A gorillák sem sanyarú körülmények között élnek, hanem minden igényt kielégítő éjszakai és nappali lakban. Az alváshoz készülődő gorillákat például sötétített üvegen keresztül figyelhettük meg tüzetesebben, de ugyanilyen különleges élményt nyújtott a nemrég épült tropikáriumhoz hasonló Ócenárium és az esőerdő komplexum, a Zöld Piramis. Az állatkert adottságai remekek és úgy láttuk, hogy további bővülésre is van lehetőségük. Gondolom az állatok is jól érzik magukat a valóban igényes környezetben, máskülönben nem láthattunk volna ennyi nemrég született állatkölyköt. A kicsi sül, láma, farkas, elefánt, cápa baby láttán az volt az érzésünk, hogy itt nem rabságban érzik magukat a hímek és nőstények...






Az is tetszett, hogy a tájékoztató kiírások röviden, frappánsan és roppant informatív módon voltak megfogalmazva és mindig arra a kérdésre válaszoltak, amelyeket éppen feltettem magamnak vagy Zoltánnak vagy Piroska barátnőmnek.
Jó volt, hogy nem kellett rohannunk, hogy maradt másnapra is látnivaló. Reggeli után csak kényelmesen átsétáltunk az állatkertbe, ahol rajtunk kívül csak a gondozók lézengtek még, hiszen a pont másik oldalon lévő főbájaraton csak akkor nyitott ki a pénztár. Különleges hangulata volt így az állatkertnek és mire újra sokan lettek, mi már úgy éreztük eleget láttunk, tanultunk, csodálkoztunk és csodáltunk, így tartalék erőinkkel a skanzenba indultunk, mert bizony nemcsak Szentendrén van falumúzeum, hanem Nyíregyházán is. Sokáig időztünk a falusi iskolában, ahol Hanna nem győzött csodálkozni a száz évvel ezelőtti viszonyokon, a taneszközökön. A körút végén már ügyesen válaszoltak a "Na és ez micsoda szerinted?" kezdetű kérdésekre és rávágták, hogy verem, kemence, csizmalehúzó, tiszta szoba, péklapát, bölcső és más, a hétköznapokon kevésbé használt szavakat. Szeretem az ilyen időutazást és a szalmatetős házakat, mert rádöbbenek, hogy ha nem 1972-ben születtem volna, most mángorlóval moshatnék ..






Kitikkadva érkeztünk meg a Sóstó fürdőbe, ahol a nap hátralevő részében fürödtünk, úsztunk, napoztunk és Noémi ismeretlen eredetű rovar által okozott csípését enyhítettük.




Örülünk, hogy ott aludtunk egyet, mert bizony sajnáltuk volna ha kimaradtak volna ezek az élmények. Nyíregyháza belvárosában a vizipisztoly csata, a Sóstói fürdés (kivéve a csípést), a Svájci lak étterme, ahol Krúdy után mi is elköltöttük az ebédet, a falumúzeum, ahol azzal vágtam fel, hogy én tudom ám, hogy, a tirpák nem csak szitokszó- mind olyan élmény, amire szívesen emlékszünk.




Változatlanul úgy érezzük, hogy a vakáció nem lenne teljes, ha nem fedeznénk fel egy rövidebb hosszabb kiruccanás erejéig valamelyik belföldi, általunk eddig még kevéssé ismert várost, tájegységet. Ezúttal Nyíregyházára esett a választásunk. Nem bántuk meg.