RSS

2011. március 8.

Busójárás és emlékbe egy csomó lyuk



"Naná, hogy veletek megyünk!"- Mondtam Móninak, aki barátnőjével együtt úgy gondolta, ideje testközelből látni a télbúcsúztatót Mohácson. A lányoknak mindenesetre a youtube segítségével megmutattam mégis mire számíthatnak, hogy félelmetes maszkokban és igen zajosan fognak vonulni a busók sőt az ágyú fülsiketítő hangjával is megismerkedhetnek de aggodalomra semmi ok, mindezek célja egy és ugyanaz: elzavarni a telet. Hannának még kicsit mélyrehatóbban is elmagyaráztam, hogy annak idején a törököket is ilyen módszerekkel ijesztgették de most, hogy már nincs török, inkább a telet üldözik el a szigorúan a húsvéthoz igazított napokon. Az évszámoknál már elakadtam, és rájöttem, hogy az egész mohácsi vésszel kapcsolatos ismereteim megfakultak. Mitagadás alig várom, hogy ezeket a részeket majd Hannával újra átvegyem ha itt lesz az ideje. Elmondtam, hogy sokat autózunk a cél érdekében, mert Mohács nincs közel és minden bizonnyal tömeg lesz, de majd vigyázunk rájuk és érezzék magukat szerencsésnek, mert én majdnem negyven éves vagyok és még nem vettem részt a rangos eseményen ők pedig négy és hét évesen busójárásra mennek. Különösen jó mókának ígérkezett, hiszen kis barátnőik, Zsófi és Luca is ott lesznek.




Tényleg rengetegen voltak kíváncsaiak a busókra, aminek az az oka, hogy a világörökség részévé nyilvánították az eseményt és az már valami olyasmi amit nem lehet kihagyni, ráadásul a remek idő kicsalogatta az embereket a szabadba. Az autópályán könnyen és gyorsan megközelíthető a város, így szerintünk mások is bátrabban és kevesebb gondolkodási idő után keltek útra kocsival. Éppen jókor érkeztünk. Ideális helyet találtunk magunknak, olyat ahonnan a gyerekek is jól láthatták az eseményeket. Az előkészített máglyáról azt feltételeztük, hogy csak este gyújtják meg, így nem izgultunk, hogy túl közel kerültünk hozzá. Tátott szájjal néztük a hagyományosan birkabundába, bütykös harisnyába, vászon gatyába és félelmetes fa vagy vessző maszkban érkező kolompoló és kereplővel hangoskodó busókat, akik közül néhányan a kíváncsiskodók közelébe jöttek és cukrot osztogattak vagy a nőkkel (így velem is) hát hogy is mondjam pajzánkodtak. Ez a bátor, sokszor talán szemtelen viselkedés a nőkkel szemben még párszor megismétlődött és beláttam, hogy bizony a maszk takarásában a busóruhába öltözött férfiak olyat is megengednek maguknak, amit civilben bizonyára nem. Én sem adtam pofont visszakézből a vesszőkosár arcú busónak, hanem megköszöntem a termékenységgel összefüggő "szertartást" és közöltem, három lányunk van és nem tervezünk ennél nagyobb családot, úgyhogy menjen máshová...






Zoltán az egyik busóval addig incselkedett, míg az alaposan leköpte őt. Szerencsére nem nyállal, hanem a maszk alá rejtett spriccelőből kijövő vízzel. Közben felgyorsultak az események, mindenhonnan busók és boszorkány kinézetű nők jelentek meg. A Duna túlpartjáról újabbak érkeztek, összeölelkeztek, együtt hangoskodtak, majd meggyújtották a tüzet. Igen, azt, amelyik mellett mi is álltunk. Egy ideig csak áldásos, melegítő hatását éreztük, ám a széltől a perlye szállni kezdett, egyenesen az álló tömegbe, akiknek kabátjain bizony örök emléket égetett. Egyedül Noémi kabátja úszta meg égés nélkül, Esztién két kicsi keletkezett, Hannáén is éktelenkedik egy de szerencsére a szürke mintában alig látszik. A mi kabátunk csak megpörkölődött, Zoltán viszont szerzett a nyakán egy piros égésből származó heget.






Az esemény végén igyekeztünk a lehető leggyorsabban gátugrással eliszkolni a partról , amit a sár és a tömeg megnehezített. Koszos cipőben, kilyukadt kabátokban, hatalmas nevetések közepette indultunk el a kis utcákon át a főtérre, ahol a felvonulást láthattuk volna de persze nem láttuk, mert a környező fák is foglaltak voltak már. Helyette a kirakodóvásárt jártuk végig. Egy boltocskában Zoltán párizsis zsemléket készíttetett amely igazi mennyei csemegének bizonyult, hiszen hamar be kellett látnunk, hogy étteremben ennünk ezen időszakban teljességgel lehetetlen. Beértük egy lángossal (no de milyennel!!!), forralt borral (no de milyennel!), teával és töltött, kemencében sült krumplival. A felvonulás után a busók egy része és egy szekér is bejött a csinos kis sétálóutcába, aminek a lányok nagyon örültek. Egy cseppet sem féltek a zord külsejű busóktól, inkább incselkedtek velük, és pózoltak a fotókhoz. Azt hallottam, hogy kidolgoztak egy etikai kódexet a busóknak, azért, hogy méltón képviseljék a turisztikai látványosságot és az alkohol mámora no meg a maszkok jótékony takarásában nehogy olyan dolgokra vetemedjenek, ami rontaná az esemény színvonalát és jó hírét. Hmmm..Nem rossz ötlet...
Mohács egyébként nagyon rendezett, szép város benyomását kelettette és szívesen elmennénk körülnézni nyugodtabb időszakban is a környéken.
A lányok hősiesen gyalogoltak. Persze igyekeztünk a fullasztó tömeget elkerülve sétálni velük. A koporsó vízre tételét már nem vártuk meg de az előkészületeket közelről láthattuk..









Sárosan, kipirult arccal ültünk be a kocsiba, hogy még az elviselhetetlenül nagy dugó előtt az autópályára érjünk és azzal a tudattal jöjjünk haza, hogy a busók jól végezték a dolgukat és valóban eltemették a telet, amit már nagyon untunk mindannyian. Nagy élmény volt gyereknek felnőttnek egyaránt, jó volt közvetlen közelről, élőben - és nemcsak a híradón kesresztül hallani és látni azt a híres nevezetes mohácsi busójárást. Legközelebb azbesztkabátban megyünk.

3 megjegyzés:

Natimi írta...

:))
Nagyon jók a képek:)
Örülök,hogy jól éreztétek magatokat!

Puszi,
Timi

Szabina es Julia írta...

Mar olvastam errol a Monieknal es lattuk ott is a kepeket,erdekes ez a hagyomany es klasz is,ugyan akkor ilyeszto is lehet a gyerekeknek.Biztosan jol ereztettek magatokat.puszika

Cilee írta...

Évekkel ezelőtt én is részt vettem a busójáráson, akkor azt hiszem húszévesen kísérőként egy iskolás csoporttal. Őszintén szólva a történetéből és néphagyományokból alaposan kiokosodva én talán jobban vártam/élveztem, mint az általános és középiskolások :-)
Remélem néhány év múlva mi is eljutunk a gyerkőcökkel :-)
Nagyszerűek a képek!
Puszi:
Ildikó