A negyedik gyermekem - nyereményjátékkal egybekötve


Nem túlzás negyedik gyermekemnek hívni a blogomat? Én nem hiszem. Hiszen hetedik éve nevelgetem, formálom, dédelgetem, szeretem.
Első gyermekem, Hanna születése után nem sokkal kezdtem bele. Előtte sosem írtam naplót, ahhoz nem voltam elég rendszeres és a téma sem hevert mindig előttem. Akkor még csak kevesen hívták magukat bloggernek. Én is "csak" babanaplót vezettem a most is létező babaszoba oldalán. Furcsa volt, hogy bárki olvashatta, hogy részesei lehettek a mindennapjainknak. No persze csak azoknak amelyekről írtam, de akkor is. Hogy hozzászólások érkeznek addig sosem látott emberektől. Nem tagadom, elég kezdetleges, kiforratlan volt a stílusa. Szinte ingert érzek, hogy másképp fogalmazzak, fogom a fejemet, hogy hogy lehettem ennyire pongyola. Tulajdonképpen nem is tudom mit akartam. Fejlődésnaplónál kicsit többet. Ösztönösen írtam és azt hiszem már akkor is "terápiás" céllal. Egy idő után szenvedélyemmé vált. Olyan magazinossá, színessé, kicsit üdítővé, kicsit pihentetővé de azért informatívvá próbálom formálni, mert a másik gyengém az ilyen típusú magazinok olvasása lenne, de persze csak gyűlnek gyűlnek és várnak a nyugalmasabb percekre.
"Ági! Hogy jut erre időd három gyerek mellett?" hangzott és hangzik ma is a kérdés innen-onnan. Hát mindenkinek kell, hogy legyen szenvedélye vagy hobbija..nekem az egyik ez lett. Inspirált, hogy a babaszoba naplói között a legolvasottabbak között foglalhattam helyet. Aztán mégis hűtlen lettem a portálhoz és a blogspotra költöztem. Ekkoriban már ahogy valaki fogalmazott boldog-boldogtalan blogírásba kezdett. Csak rajtam múlt, hogy milyenné teszem. Volt idő, amikor zavart ha saját szavaimat, mondataimat, szófordulataimat, ötleteimet láttam viszont más blogján, de ma már eljutottam arra a szintre, hogy büszkeséggel tölt el, hiszen valahol az én munkámat minősíti az, ha valaki utánzásra méltónak tartja..
Jó érzéssel tölt el, hogy minimum hét anyuka tőlem kapott kedvet a naplóíráshoz és maga is blogger lett. Négy ezek közül különösen magas színvonalon űzi a "mesterséget", és megérdemelten egyre több olvasóval büszkélkedhet..nos én meg ettől vagyok egy kicsit büszke. Meg arra, hogy tíz olvasó híján lassan nekem is száz, arcát, nevét vállaló olvasóm lesz. Én pedig szeretném megjutalmazni az egyiküket. Ha elérte a bűvös kerek számot a számláló, azonnal kisorsolok köztük egy meglepetés élmény ajándékkártyát.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen ajándék lenne az, amely kapcsolódik valamelyest blogom alcíméhez azaz, hogy ez a blog azon kívül, hogy Hanna és az ikrek követendő lábnyomait tartalmazza, könyv- és program ajánlókkal, tippekkel, ikres történetekkel, játékokkal, úti beszámolókkal,kreatív ötletekkel és a másik gasztro blogban, némi recepttel van tele.

Kitaláltam és szerintem örülni fog neki a boldog nyertes.

Köszönöm az arcát vállaló olvasóknak, hogy ott vannak a negyedik gyermekem bal oldalán. Köszönöm a kedves hozzászólásokat, amelyekre igyekeztem és ezután is igyekezni fogok válaszolni. Köszönöm a zugolvasóknak is, hogy drága idejükből a blogra is szentelnek pár percet, hogy ide kattintanak, a számláló lassan eléri a százezredik kattintást és lenullázódik..

Szóval ha szeretnéd megnyerni a meglepetés ajándékot, nem kell mást tenned, mint a követés gombra rákattintani. Vigyázat! Csak azok vesznek részt a sorsolásban, akik nyilvánosan olvassák a naplót, azaz a kis igazolvány- vagy fantomképük ott mosolyog a többiek között.


Gabriel García Márquez azt mondta, hogy az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Ezen dolgozom. Innen folytatom.



kép innen: http://nicedeb.files.wordpress.com/2009/09/woman-blogger.jpg

You Might Also Like

15 megjegyzés

  1. Hű, de szeretnék nyerni!!!
    (Nem mintha a blogod önmagában nem lenne nyeremény...)

    VálaszTörlés
  2. Izgalmasan hangzik ez a nyereményjáték!

    (még szerencse, hogy Te nem vehetsz részt benne, mert ahol megjelensz a mások, esélytelenné válnak Fortuna kegyeiért!)

    :))))))))))

    VálaszTörlés
  3. Hello Ági!
    Gratula a sok olvasóhoz, remélem nemsokára előbújnak a félénkebbek is meg újak is jönnek és 100 kukucskáló lesz a blogodon. Szerintem jól jár, aki a te oldaladat látogatja. Kívánok még ötször ennyit, mert tudom ez minden blogosnak fontos.
    Engem is izgat a nyeremény de sokadik próbálkozás után se sikerült regisztrálnom magam. Nem tudod mi lehet a gond?

    Ancs

    VálaszTörlés
  4. Szia Ágnes!
    Legalább most már tudom, hogy a negyedik gyermeked nem az, amire gondoltam, hanem ez az élvezetes, rabul ejtő blog. :)
    Magdi

    VálaszTörlés
  5. Szia Ági!
    Gratulálok a sok olvasóhoz, jó érzés lehet!!!! Én eddig zugolvasód voltam csupán, de most regisztráltam.Izgat a nyeremény! Fotó nélkül nem ér? Azt hol lehet tölteni? :D Kriszti

    VálaszTörlés
  6. Ágnes!
    Én pedig köszönöm neked, és -szavaiddal élve- negyedik gyermekednek (ami nem jöhetett volna létre, ha nincs előtte három tüneményes):
    -a sok vicces történetet
    -az úti beszámolókat, a férjem különösen örült az Erdélyinek,mert így már én is kedvet kaptam az odautazáshoz
    -a program- és kirándulóhely ajánlókat, amik közül sok családi kedvenc lett
    -a hasznos tippeket, ezeket sajnos nem mindig fogadtam meg /lsd. intelligens szökőkút
    -a kedves hozzá- és "vissza"-szólásaidat
    -azt,hogy néha mosolyogva gyermekeinkre, magunkra és érzéseinkre ismerhettünk
    -és egy személyes "gyengém":a New York Kávéház, imádtam a soraidat

    Marcsi

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm nektek!! Teljesen meghatódtam.

    Marcsis! Irultam-pirultam de közben mosolyogtam..

    Kriszti! Fotó nélkül is érvényes, akkor csak egy kis fantomkép lesz a nevednél. Örülök neked és örülök, hogy nem vagy már zugolvasó többet.

    Judit! Drukkolok.

    Móni! Igen, tudom, nem tagadom..

    Magdi! te meg az év meglepetése vagy nekem tudod.

    Ancs! Nem értek hozzá ennyire....

    Ági

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ágnes!
    Nagy kűzdelem volt az internet, a gépem és közöttem, de én is sikeresen "rögzültem" zugolvasóból fényképessé annak érdekében, hogy elérd célodat (100 "regisztrált" olvasó), amit tudok, sikerülni fog. :)
    Megjegyzésed köszönöm, nagyon jól esett, tudod is, hogy miért ("az év meglepetése").
    Magdi

    VálaszTörlés
  9. Bizony bizony lassan regisztrál a 100 dik olvasó:)...már látom csak 4 hiányzik!Tudom nem kell sok idő és meglesz és akkor izgulhatok,hogy nyerek e?:))

    A címen,picit meglepődtem,bár igazán jól állna nektek egy negyedik:))

    Puszillak,
    Timi

    VálaszTörlés
  10. Én lettem a kilencvenkilencedik, ez nagyon jó szám a nyeréshez.:)
    Megérdemlem, mert csak ezért bűvészkedtem fel a képem. :)
    Ági

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok!
    Megvan a 100. regisztárlt olvasód Ágnes!!

    VálaszTörlés
  12. Húúúú, ez tényleg nagyon pörgős lett.

    Köszönöm minden játékos kedvű olvasónak, hogy bejelentkezett.
    Szombaton, azaz holnap sorsolok, addig még bárki csatlakozhat persze.
    Alig várom, hogy postázhassam a kupont a győztesnek és már most szomorú vagyok, hogy csak egy ajándék lesz..

    Ágnes

    VálaszTörlés
  13. Én is gratulálok!!! Mert megérdemled. :)

    Mi lenne, ha most a 200.-at hirdetnéd meg!? Kiderülne, hogy 230-an olvasnak... :)) Mit nem tesz egy kis bíztatás. :P

    Hanna hogy érzi magát a táborban? Millió puszi a Lányoknak, ha erre jártok, nézzetek be hozzánk, legtöbbször itthon vagyunk.

    Puszi Nektek és kellemes hétvégét! :)

    Vivien

    VálaszTörlés
  14. Én is nagyon szeretem a blogodat,a stílusodat,a hozáállásodat és azt is ahogy megosztod velünk:)
    Mindig élmény ide betérni!!!
    Csak gratulálni tudok a gyönyörű családodhoz,ha még nem tettem volna!Ildikó

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm kedves Ilgya, illetve most már tudom az igazi nevedet is, Ildikó!

    Remélem még gyakran benézel hozzám.

    Ági

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes