Indián (és közgazdász) nyár Zalakaroson 1. rész



"Jaj ne bámuljon már ennyire, Isten bizony van férjem csak konferencián van a szomszéd hotelben." "Jaj, ne sajnáljon már, délután már ismét ideális családmodell fog itt pancsolni a gyerekmedencékben, csak amíg dolga van a férjemnek, nekem kell gardíroznom a három gyereket itt a wellness részlegben."
"De igen, van apukájuk a gyerekeknek, (még) nem váltam el."
Ilyen és ehhez hasonló válaszok fogalmazódtak meg bennem, ahogy magamon és három lányomon éreztem a furcsán méregető tekinteteket.
Zoltán, aki a MKT (Magyar Közgazdasági Társaság egyik szektorának a titkára, már tavaly eldöntötte, hogy ha lehetőség lesz rá, akkor az idei ,éves vándorgyűlésre elhoz bennünket is, mert tudja, hogy utálok nélküle lenni három napig és szerintem ő is boldogabb ha körülvesszük, ha nem is a konferencia egész ideje alatt de a szabadidejében és este biztosan. Ráadásul idén Zalakaros adott otthont a nem kis eseménynek, márpedig Zalakaros elég jó hely ahhoz, hogy egy percig se gondolkozzunk azon, hogy vele tartsunk business útján.
Zalakaros egyébként, illetve azon belül is a Karos Spa Hotel egy második esélyt adott nekünk, hiszen egyáltalán nem a hotel hibájából, sokkal inkább a kicsik éretlensége miatt az egy évvel ezelőtt pont ide szóló nyaralásunkat inkább a káosz és a nyugtalanság szavakkal jellemezhetném, mintsem a nyugalom és wellness kifejezésekkel. Az akkori kikapcsolódásnak egyáltalán nem nevezhető levegőváltozásról részletesen írtam egy korábbi bejegyzésemben, amit újraolvastam és igen jót szórakoztam rajta(m).

Hanna most sem emlékezett a korábban itt töltött napokra, amin nem is csodálkozom, mert mint említettem, elég megrázó élmény maradt számunkra is a sok kapkodós, maszatos vacsora, az idegen ágyat elutasító babák sírása és a napirend felborulása..
Most, hogy 3 és 6 évesek és túl vagyunk egy tökéletesen sikerült bulgáriai nyaraláson, szinte biztos voltam abban, hogy remekül fogjuk érezni magunkat.
Nem csalt az előérzetem. Előre kigondoltam hogyan fogjuk eltölteni az apa nélküli órákat. Soha ekkorát nem bicikliztek a lányok Zalakaros virágokkal övezett kerékpárútjain. Találtunk egy zseniálisan jól megtervezett fa játszóteret, őszi falevél hegyekkel, ami így együtt még élvezetesebbé tette a csúszdázást. Makkot, tobozt gyűjtöttünk, amit táskámban cipelhettem hazáig, amikor futólépésben követtem a három biciklist a szállodáig.








Miután már Zoltánnal együtt felfedeztük a medence komplexumokat egyik délután, a következő napon célirányosan a kismedencékhez mertem vinni a lányokat, mert úgy ítéltem meg, hogy az a két medence alkalmas arra, hogy három felé is figyeljek, ura legyek a helyzetnek és ha kell villámgyors reflexű úszómester legyek.






Fagyiztunk, kis-vonatoztunk aztán a hotel játszóterét és játszóházát is gyakran igénybe vettük és élveztük a család méretű apartmanunk családi méretű teraszát, ahol társasjátékoztunk, Anna és Petit ill. Csudálatos Maryt olvastunk sőt a hatalmas biciklizések után még azt se bántam, hogy pihenésképpen Minimaxot bámultak lányaim, pontosabban csak Noémi és Hanna, mert Eszternek nincs türelme egy percnél tovább a tv előtt ülni.
Élveztem, hogy Hannával ismét egy csomó eddig még kevésbé ismert témáról beszélgethettünk. A gyógyvízről, ami a fürdőszoba csapjából is folyt, annak áldásos hatásairól meg arról, hogy miért van ennyi külföldi rendszámmal ellátott autó itt. A rendszámtáblák országjelzései egyébként egy ideje nagyon érdekli, felismeri a legtöbbet, amit meg nem, arra azonnal és haladéktalanul rákérdez.
Az időjárás több, mint kegyes volt hozzánk, korán reggel és késő este kellett csak elővenni a kardigánokat, aznap többi részében szoknya, kisnadrág volt az általános viselet. A kinti medencéket is bátran használhattuk, lelkiismeret furdalás nélkül fagyizhattunk és napozhattunk. A gumicsizmákra éppúgy nem volt szükségünk mint ahogyan a polár pulóverekre se. Ez az igazi vénasszonyok nyara vagy indián nyár-magyaráztam Hannának, aki inkább az előbbi név mellett tette le voksát, amit meg is értek ha felidézem a szeptemberben, Zalakarosra látogató vendégek átlag életkorát..
Szombaton viszonylag hamar véget ért Zoltán hivatalos programja, így délután már a pár kilométerre lévő bivaly rezervátumban tanulmányoztuk a tekintélyt parancsoló állatokat, kicsit izgulva, torkomban dobogó szívvel, testközelből.
Folyt. köv.

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Ez eddig jól hangzik! elolvastam frissítés gyanánt a tavalyi bejegyzésedet-más most érezhető, hogy van különbség a két üdülés között! :-) Nagyon klassz, hogy el tudtatok utazni Zoltánnal! MEgértem, átérzem, hogy nem jó egyedül.
    Ma már én is ott tartottam, hogy inkább kimegyek a lányokkal a telekre, míg Jani csiszol, fest, aztán majd kitalálok valamit, csak ne kelljen egyedül lenni, itthon, és ugyanazt csinálni mint hétköznap. Már megszámolni sem tudom, mennyit töltünk nélküle, és nagyon, de nagyon várom, hogy kész legyen a ház! :-)))

    Kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi,
    Vera

    VálaszTörlés
  2. Tényleg van különbség,a két alkalom között!:))De nem is csoda,a lányok sokat nőttek,ügyesedtek!

    Már Én is nagyon várom,hogy együtt,mind a négyen mehessünk nyaralni,telelni.Mert az olyan jó lehet...
    Mi az idén,még nem vállaltuk be Istvánkát/1 éves/,de rossz érzés volt itthon hagyni!Viszont nem bántam meg!így picit csak az Anetté/4 éves/ lehettünk...

    Várom a folytatást:)
    Puszi,

    Timi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Timi!

    Remélem itt eljut hozzád üzenetem..

    Mindig olyan kedves hozzászólásokkal illetsz, én meg nem tudom viszonozni, mert még nem küldtél meghívót a blogodhoz, pedig szívesen olvasnám a ti történeteiteket is.

    Ágnes

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes