Anya 60






Tegnap megünnepeltük anya kerek születésnapját. Gondoltam örülni fog, hogy a nagy esemény alkalmából nem kell sütnie főznie, elvégre mégiscsak az ő napjáról van szó. Őszintén szólva én sem éreztem magamon, hogy ki tudnék tenni magamért és díszes ebédet tudnék varázsolni anyukám tiszteletére, így aztán a választás a jól bevált Trófea étteremre esett , ahol már attól jól lakik az ember szinte ha végignézi az aznapi ételválasztékot. A Trófea azért is jó, mert hétvégén van gyerekmegőrzés vagy legalábbis egy elkülönített játszórész, mert azt nem várhattam el saját gyerekeimtől, hogy két órán át egyenek-igyanak és szépen üljenek az asztalnál.
Nem sikerült rájönnöm mi a legjobb taktika az ilyen "egyen amennyi belefér" típusú éttermek esetében, azazhogy jobb ha ebédig semmit nem fogyaszt a vendég, hogy aztán ott degeszre ehesse magát vagy az ebből is abból is egy kicsit elvét kellene követni, mindenesetre a harmadik kör után már úgy éreztük semmi nem fér belénk. No de mégsem lehet, hogy úgy menjünk haza, hogy nem kóstoltuk meg a muszakát, szarvast sajtot se grilleztettünk fürjtojással és akkor még rá se néztünk az édességekre.
Szülinap ide vagy oda, eszünkbe jutott Móricz Zsigmond Kis Jánosa, aki halálra ette magát...
Az sem volt illúzióromboló, hogy a gyakorlatilag futószalagon érkeztek a szülinapi torták, ami ugye azzal jár, hogy megszólal a jól ismert Boldog boldog boldog születésnapot dal de ezen kívül időnként felcsendül a Szécsi Pál féle névnapos ének is. Szóval könnybe lábadt a szemem, amikor anyukámnak kihozták a tortát és megszólalt akkor csakis és kizárólag neki a szülinapi zene, -amit kifigyeltük, hogy a szarvasagancs alatti gombok segítségével indít be a pincér.
Anyukám is meghatódott és azt hiszem valami olyasmit is mondott, hogy a legnagyobb ajándék neki, hogy két gyereke révbe ért és négy gyönyörű unokája van. Azért átadtuk neki a meglepetéseket. Hanna levendulából készítette egy aromaterápiás képet. Bevallom nem győztem csodálni megint mennyire kreatív és ügyes, itthon csak annyit vettem észre alkotásából, hogy ragasztót kért. Bátyáméktól wellness kezelést, tőlünk pedig wellness hétvégét kapott anya, mert az sosem árt. Jól eső érzéssel töltött el, hogy annyi törődés, segítség, gondoskodás, szeretet után mi adhattunk anyukámnak egy pár napra szóló kikapcsolódást, hogy meglephettük őt a nyaralás élményével. Hajdúszoboszlón tölthet másodmagával, pár, remélhetőleg felejthetetlen napot.
Még sok boldog születésnapot anyukám!

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Isten éltesse!
    Hajdúszoboszló :):):)

    VálaszTörlés
  2. Ági, ezúton kívánok Anyukádnak nagyon jó egészséget, sok boldog évet, évtizedet, amit Veletek, a szeretteivel tölthet el! Kívánom, hogy ezt a fiatalos stílusát, és lelkesedését nagyon sokáig őrizze meg, hogy minél tovább lelje örömét tündéri unokáiban és fordítva is! :) Sokszor puszilom, add át neki, légyszíves!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes