Szenvedélyek

Semmi különös nem történt velünk az elmúlt egy két napban, így itt a kiváló alkalmom, hogy egy újabb őszinteségi játékban részt vegyek és Hjuice kérésének eleget téve, színt valljak szenvedélyeimről vagy ha jobban tetszik mániáimról. Kicsit lámpalázas vagyok de belecsapok.

1, Kávé(ház) mánia
Szeretem a kávét és az ahhoz tartozó összes szertartást, a szép csészétől kezdve a különleges cukorig. Szeretem a török kávét és az amerikait is. Szeretem a tejeset és az alkoholosat. Szeretem fagyival hidegen és nagyon forrón is. Naponta kétszer..de lehet többször is..
Nincs belföldi vagy külföldi városlátogatás kávéházba való betérés nélkül. Érzem, hogy egyszer nekem is lesz egy kávézóm. Nem nagy, úgy három négy asztalkával amolyan párizsias hangulattal. Majd ha nagyok lesznek a gyerekek. Most még nem tudnám teljes erőbedobással működtetni. Addig marad a kávézás. Itthon, vendégségben, cukrászdában, automatából, utasellátóból.

2, Reklámzabálás
Az a helyzet, hogy kicsi korom óta kedvelem a reklámokat. Nem igazán a termék érdekel, sokkal inkább maga a rövidke film, aminek vagy a dallama vagy a képi világa, hangulata marad meg bennem. Ma is el tudom énekelni a Traubis dalt és kívőlről tudom a Kölcsönzős reklám szövegét. Fülemben cseng, hogy Fabulon a bőre őre és akkor még nem is beszéltem a Csókolom Ági van? Ági van szűrt gyümölcslevet hírdető filmecskéről.
Ma sincs ez másképp. Rajongani tudok egy kreatív, jól eltalált szlogenért, szeretem kielemezni a mosóporreklámokat és századszor is szívesen megnézem a CIB-es vagy Vodafone-os reklámokat. Van, amit kifejezetten utálok és szídok, másokat Hannával együtt várok.
Eszméletlenül örülök ha hasonló reklámkedvelővel találkozhatom és kicserélhetjük véleményünket. Ez van. A következő Reklámzabálók rendezvényre ezúton keresek hasonló paraméterekkel rendelkező társakat.

3, Női magazinok
Na ez is gyerekkorom óta szenvedélyem. Apa az Atheneum nyomdában is dolgozott egy ideig, így időnként különböző lapok tiszteletpéldányaival tért haza. Olyan magazinokkal ismerkedhettem meg pici koromban, mint a Nők Lapja, Ország Világ, Film-Színház-Muzsika, Képes Újság meg persze a Pajtás. Talán ide nyúlik vissza az újság szeretete. Éva magazin, Nők Lapja, Marie Claire, Blikk Nők, Piknik a kedvenceim de szívesen lapozgatok lakáskultúrával kapcsolatos lapokat, fodrásznál azonnal rávetem magamat a pletykalapokra és szeretem a Tallózót is, mert helyettem mazsolázgat a legérdekesebb vagy legfontosabb cikkekből, nekem csak az a dolgom, hogy elolvassam.

4, Turi vagy elegánsabb nevén second hand
Mert garantáltan különleges, egyedi holmikhoz juthatok igencsak kedvező áron. Némelyiken még a cimke is rajta van, ezt tekintem az igazi nagy fogásnak. Vannak kedvenc üzleteim. Ha belépek valamelyik ilyenbe, pulzusom megemelkedik, kipirul az arcom és valami megmagyarázhatatlan vadászösztön lesz rajtam úrrá. Legtöbbször fejfájással lépek ki a boltból, azt hiszem az izgalomtól. Megjegyzem, legjobbb ruhadarabjaim, azok a bizonyos "De jól néz ki hol vetted?" típusúak ezekből a turikból származnak.


5. Vásárlók könyve és vendégkönyv

Én bizony csak nagyon ritkán tartom magamban ha valamilyen szolgáltatással nem vagyok elégedett de azt is ha épp ellenkezőleg érzek,- nagyon is elégedett vagyok valamivel. Beírom a panaszkönyvbe ha udavariatlan volt a kiszolgálás, ahogyan azt is ha különlegesen figyelmes és kedves. Ha magamban tartanám a sérelmeimet nem változna semmi, ha az írást választom, őszintén hiszem hogy nagyon is sok.
Egyébként pedig nagyon kevés az olyan vendégkönyv, legyen az hotelben vagy múzeumban, kiállításon vagy étteremben, ahol nem hagytam ott kézjegyemet, legtöbbször pár gondolattal kiegészítve. Zoltán már magától szokta adni a tollat a kijáratnál..

6. Beküldés
Erről pont az előző bejegyzésemben már írtam. Szeretek beküldeni megfejtéseket, termékkódokat, csomagolásokat. Semmi köze a szerencsejátékhoz, az viszont nagyon távol áll tőlem.

Ezen kívül szenvedélyesen szeretem az édességet de valahol abba kell hagyni a felsorolást, így inkább Annát szólítom fel, hogy most ő számoljon be mániáiról.

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Szia Ági!
    Mindent bevallottam még tegnap... ;)

    VálaszTörlés
  2. Na, két újabb közös pont: bár én a kávémat megrögzötten egyféle módon elkészítve szeretem igazán, de kávéházról én is ábrándozom. Nem leszünk igazán versenytársak, mert én amolyan amerikai stílusú reggelizőhelyben gondolkodom... (Ha ugyanazokba a turikba járnánk, se vesznénk össze, de ez csak a gyerekeink eltérő neméből, korából adódik.)

    Hoppá, majdnem kifelejtettem: a reklámimádat is közös! (És "bűnös módon" ebbe mi is bevonjuk a gyereket.)

    VálaszTörlés
  3. Kukk be hozzám a főzősbe, vár valami!
    Edith
    Emellett ajánlom még ezt az új portált is: http://ikrek.miner.hu/

    VálaszTörlés
  4. Olvasók hada türelmetlenül várja az újabb blogbejegyzést!
    Mi lesz már ? :)))

    VálaszTörlés
  5. Olyan jó ide jönni:)Mindig feltöltődöm:))

    Üdv,Timi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes