Össze kell szednem magam ha tényleg le akarom jegyezni velencei napjainkat, mert szinte minden napra akad valami olyan kis történet, ami elsőbbséget élvez utibeszámolónkkal szemben..
Péntek este az Állatkeri játszóházban vezették le a gyerekek fölös energiáikat, amiről most nem írnék bővebben, pedig ódákat tudnék zengeni a hely magas színvonaláról, a rengeteg jó ötletről.
Másnap reggel Zoltán remek programjavaslattal állt elő. Nem is tiltakoztam, azonnal öltöztetni kezdtem a gyerekeket és a gyér forgalomnak valamint a reggeli indulásunknak köszönhetően pár perc alatt a Margitszigeten találtuk magunkat.
Nagy izgalommal választottuk ki a bringóhintónkat, végül Bubóra pattantunk fel. A kicsik elölre ültek, szépen betartva a szabályokat,kapaszkodva, ülve maradva. Hannát magunk közé vettük mi pedig tekertünk. Azért Hannának is akadt feladata, kineveztük csengető mesternek, azaz neki kellett finoman jelezni ha valaki utunkat állta. A kicsik mindenkinek integettek és sikerült látványukkal mosolyt csalnunk futó és sétáló arcára egyaránt. Elhaladtunk esküvőnk helyszíne előtt is, Hanna nagy érdeklődéssel forgatta fejét , aztán a kis állatkertnél tartottunk pici pihenőt, ami rá is fért remegő lábaimra. Gyönyörködtünk a színes falevelekben, a sokféle kutyában, akiket gazdájuk sétáltatott. Nem tudom létezik -e efféle járgány más országban is, én azt gondolom ez épp olyan hungarikum, mint a lángos vagy a fütyülős barack azzal a különbséggel hogy ez legalább egészséges specialitás. Hazafelé csak azárt is a Megyeri hídon át jöttünk, mert szeretjük nézni légiességét, szépségét ..egyáltalán a létezését.
Délután pedig mi más lett volna a program, mint a már-már hagyományos Halloween tök faragása. Zoltán, Hanna asszisztálásával remekművet alkotott, én meóztam,takarítottam, a kicsik pedig gyönyörködnek benne. Várjuk a sötétet, hogy világítson nekünk. Szelíd arcú lett, nem fog megijeszteni senkit sem.