Vízkereszt vagy amit akartok


Ezúttal amit Zoltán és Hanna akar...merthogy elmúlt vízkereszt és még mindig a nappaliban áll formás karácsonyfánk. Én próbáltam eltüntetni de határozott ellenállásba ütköztem. Hanna sajnálja, Zoltán pedig így nyújtaná az ünnepi hangulatot még tovább. Hétvégéig adtam haladékot. Ezután könyörtelenül megszabadulunk a fenyőtől és visszaállítjuk a hétköznapok ízlése szerintire a házat.
Hannát pedig majd Andersen meséjével fogom megvígasztalni vagy inkább még jobban meghatni. Azt amelyik a fenyőről szól, aki karácsonyfa akar lenni és végül a padláson, egerek között végzi. Nos, ha ezzel nem is tudom megnyugtatni kis lelkét, azzal biztosan ha elmondom neki, hogy a mostani időszakot farsangnak hívják. Lehet készülni a jelmezbálra. Már nyáron kitaláltuk, idén minek öltözik be Hanna. Most csak annyit árulok el, hogy valaha, középsős koromban én is ez voltam és hatalmas sikert arattam vele.
És, ha már az ünnepek nyújtásánál tartunk, leírom, hogy december 29. is elmúlt rég, Hanna szülinapját azért illik megünnepelini az oviban is. Persze vittünk tortát. Csokisat, mert azt szereti. hagyományos, kerek tortát, négy szív alakú gyertyával. Zoltán vette az utolsó pillanatban, ő is vitte be és így még részese is lett az ünneplésnek. Itthon beszámolt róla. Ez is, mint minden , aranyosan, túlzások nélkül lett megszervezve. Dal csak a szülinaposnak, aki elöl egy kis asztalnál, tortájával együtt ül. Az ünnepeltnek gyártott helyes papírsárkány átadása, majd Hanna kérésére egy újabb dal eléneklése. Aztán a kérdés: Gyerekek mit kívántok Hannának? És a magasba lendülő kezecskék és a gyerekszáj...hogy tévét és számítógépet a saját szobájába..???.(Jajj)....meg babát és babakocsit (no az már van) és persze egészséget és sok közös játékot a szüleiddel... Ez utóbbit kívánnám én is Hannámnak.
Jut eszembe szülinap..megérkezett az első kis meghívó Hannának is, ovistársa szülinapjára...szóval közel sem lesznek szürkék ezek a hétköznapok és arra is rájöttem, hogy nekem, nekünk szükségünk van a négy évszakra. A maga szépségeivel és csúfságaival. Lehet hangosan énekelni Hannával, hogy Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő mindig esik az eső...

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes