Fények


Me reggel Hanna kinyithatta adventi naptárja első zsákocskáját. Kiszámolta hányat kell aludni még Mikulásig, karácsonyig és születésnapjáig. Nekem se árt néha ránéznem majd az üres zsákocskákra és szembesülnöm a vészesen közeledő ünnepekkel, vendégekkel..ezért aztán a legszembetűnőbb helyre, a bejárati ajtóra került kifüggesztésre.
Ismét előkerültek a gondosan bedobozolt karácsonyi fények a padlásról, az ajtón karácsonyi koszorú díszeleg és most már nem is érdemes talán leszedni a konyhában szeptember óta lógó (valahogy nem volt szívem levenni) Happy Birthday feliratot, mert Hanna szülinapja úgyis mindjárt itt lesz.
Tegnap óta meseszép fényárban úszik a ház és kivételesen nem az égve felejtett lámpák miatt, hanem a kültéri és beltéri karácsonyi izzócskáknak köszönhetően, amit Zoltán Hannával együtt tett fel. Lassan ismét rászokunk a forralt borra és a karácsonyi teára. Nem akarok ünneprontó lenni. így egy másik bejegyzésben írom le a hogyan öltöztetek fel három gyereket, amikor kint csikorgó hideg van. Mindezt azért, mert at utóbbi időben megszaporodtak a "hogy bírod?" típusú kérdések, amikre ezúton majd válaszolnék is.
Addig is itt egy kép a bohókás házdíszítésről, Hanna főszereplésével.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes