Rájöttem, hogy Hanna az összes leporelló típusú mesekönyve szövegét tudja fejből. Tudja csak nem mondja még. Az történt, hogy egyik este amikor a fürdést követő rituálék közül a meseolvasásnál tartottam, a fáradságtól elakadtam, nem jutott eszembe a folytatás. (néha ugyanis csalok és gyorsabban vagy lassabban lapozunk és ilyenkor a memóriámra hagyatkozom) - no ekkor, az én 19 hónapos lányom az első szótagot elárulta és persze azon nyomban folytatni tudtam ha jól emlékszem a Diridiri dongó ici pici méhe kezdetű versikét. Rögtön felébredtem és ekkor már tudatosan abbahagytam egy-egy versszak után a következőt. És láss csodát, Hanna mindig tudta mi következik.
Megállapítom, hogy Vajda Hanna Klára nemcsak, hogy rendkívül muzikális kislány, hanem igazi könyvrajongó. Igyekszem egyébként saját érdekemben is kerülni a bárgyú könyveket és maradni a klasszikusoknál um. Török és a tehenek, Iciri-Piciri, Háp Háp Háp Jönnek a kacsák...
És ha már itt tartunk, leírom, hogy szegény Zoltán nemrég tényleg majdnem megbolondult amikor századszorra kellett meghallgatni az autóban az amúgy rendkívül igényes és szórakoztató Kolompos együttestől az Ég a gyertya ég című dalt, melynek célja gyermekünk nyűgösségének megszüntetése volt. Ettől viszont mi lettünk nyűgösek. Minket ki nyugtat meg?